Képzőművészeti alkotások elemzési módszerei

Részletes bemutatás és értelmezés

Ennyivel vagy készen:

0.00%

Képzőművészeti alkotások elemzési módszerei

Pszichodiagnosztikai és képzőművészeti elemzés különbségei

Az SSCA alkalmazásának egyik területe a képzőművészeti alkotások pszichológiai elemzése. Jelentőségét egyfelől a művészettörténet és az esztétika, másfelől a művészetterápia szempontjából kell kiemelni. A módszer új nézőpontot és új felismeréseket tesz hozzá a műalkotás megértéséhez, mert egészen más oldalról közelít a képhez, mint a művészettörténet és az esztétika.

A módszert korábbi kutatásainkból (Vass, 1998d, 1999c, 2008d) kiindulva hoztuk létre, az 1.3.2. fejezetben ismertetett továbbképzések résztvevőinek és a Károli Gáspár Református Egyetemen működő kutatócsoportunk tagjainak részvételével 2003-tól kezdődően, akik

  • először megismerkedtek az SSCA projektív teszteken történő alkalmazásával,
  • majd a csoportokkal múzeumokban és kiállításokon végeztünk terepgyakorlatot (képelemzést),
  • amelyet a hallgatók kiegészítettek otthoni kutatómunkával.
  • Végül ismét közösen beszéltük meg a konklúziókat.

Az eredményekről a Magyar Pszichológiai Társaság szimpóziumain (2010f, 2011c) és más konferenciákon (Vass, 2009c; Vass és munkatársai, 2009) számoltunk be.

A képzőművészeti alkotások pszichológiai elemzése az SSCA általános modelljét követi, bizonyos eltérésekkel. A projektív tesztekkel összehasonlítva, műalkotások esetén az alábbi különbségeket kell felsorolni:

  1. hiányos a kontextusnak az alkotóval és a szituációval kapcsolatos része;
  2. gazdagabb a képi kontextus, beleértve az alkotó saját, előző és későbbi képeit, esetenként akár a gyerekkori munkákat is (juveníliák), valamint azokat a mások által alkotott képeket, amelyek kimutathatóan hatottak a művészre;
  3. nincsenek vagy hiányosak az aktuálgenetikus adatok, a kutató nincs jelen a kép készülésekor, nem tud sem megfigyeléseket tenni, sem utótesztet végezni;
  4. a képhez nehezebb tárgyilagosan közelíteni a 3., 4., 5. szemléleti pozícióban, mert nagyobb élménykiváltó hatással rendelkezik, könnyebben hoz létre emocionális reakciót és esztétikai viszonyulást (például tetszést vagy elutasítást), erősebb valenciája miatt a megítélő személyiségét is jobban megszólítja, bevonja az elemzésbe, tudatos és nem tudatos szinteken egyaránt;
  5. nem alkalmazhatók vagy mást jelentenek a 4., 5., 6. szemléleti pozíció egyes elemzési szempontjai, mint például a globális elemzésben a színhasználat, a formai-szerkezeti elemzésben a méret és a vonalminőség;
  6. tipikus félreértések adódnak az ikonikus és szimbolikus elemzésből, viszont a módszer megfelelő alkalmazása mellett többet adhat hozzá a megértéshez;
  7. olyan képi jellemzők is szerephez jutnak, amelyek a pszichodiagnosztika nem alkalmaz, mint például az arabeszk és a kép plasztikai tere;
  8. a szemantikai elemzés kapcsán sajátos etikai kérdések merülnek fel. Az SSCA „messzebbre” és „mélyebbre” lát, mint amiről az alkotó tud, és olyan pszichológiai tartalmakra is rávilágít, amelyről a művész nem feltételezi, hogy „kiderülnek” – vagy maga sem tud róluk.

Megoldandó kérdés, hogy kortárs alkotóknál

  • mely esetekben kell a művész beleegyezését kérni alkotása kifejezéspszichológiai vizsgálatához,
  • mit lehet számára visszajelezni az eredményekből és
  • mit lehet mások számára nyilvánossá tenni.

Ehhez kapcsolódik, hogy a műalkotás egyedi, névhez kötött és többnyire azonosítható produktum, szemben például a pszichiátriai betegek „névtelen” és sokkal kevésbé azonosítható rajzaival, ezért a vizsgálat tárgya sokkal érzékenyebb a nyilvánosságra.

Következő

Képzőművészeti alkotások kontextuselemzése

Az alábbiakban áttekintjük az egyes megközelítési irányok lehetőségeit és korlátait, kiemelve a képzőművészeti alkotások elemzésében legjobban alkalmazható módszereket.

A kontextuselemzés két része a kontextualizálás és a rendszer-interakciók (tranzakciók) feltárása (1.1.2. és 2.1. fejezet), amelyet a kutató a fenomenológiai térkép módszerével végez.

A kontextuális ismeretelemek közül a pszichológiai teszthelyzethez viszonyítva hiányos szokott lenni az alkotó pszichológiai és fizikai kontextusa, gazdagabb viszont a társas kontextus, mert rendelkezésre állhatnak az alkotó személyére vonatkozó leírások, vélemények.

1.1.2.2. ábra
A kontextuális ismeretelemek rendszere

Többnyire kevés információ áll rendelkezésre a szituáció fizikai, társas és pszichológiai kontextusáról, amit viszont kompenzálhat a kép gazdagabb fizikai kontextusa (például az anyaghasználatra vonatkozó információ, a kép címe, a készítés időtartama, a készítés dátuma, beleértve a tágabb történeti és művészettörténeti összefüggéseket, a kép kiállítástörténete), társas kontextusa (például a képről készült, korábbi tanulmányok, a képről alkotott vélemények, a kép helye az adott művészettörténeti periódusban), pszichológiai kontextusa (például az életút mely szakaszában, milyen aktuális történések között született a mű).

Végül, igen fontos szerepet kap a kutató saját fizikai, társas és pszichológiai kontextusa a megértési folyamatban, például szemléletbeli kötődése, ismeretei, tapasztalatai, alkalmazott jelenségfeltáró és következtetési módszerei, esetleges kognitív torzításai.

Következő

A folyamatelemzés korlátai és lehetőségei

Amint már említésre került, a művészi alkotások aktuálgeneziséről többnyire hiányosak az információk. Ritkán lehetséges az alkotó pszichológiai explorációja; ha mégis lehetőség nyílik rá, akkor a művésznek nem feltétlenül célja a pszichológiai magyarázatok keresése, és önálló teóriával rendelkezik képe jelentéséről.

Ha lehetőség nyílik az alkotási folyamat megfigyelésére, akkor viszont a kutató felhasználhatja az aktuálgenetikus módszerek teljes repertoárját, figyelembe véve, hogy művészek esetében az SSCA-ban leírt, aktuálgenetikus reakciók mást jelenthetnek, mint a standard teszthelyzetben.

Következő

Egocentrikus észlelés helyett fenomenológiai leírás

A fenomenológiai elemzés nemcsak egyszerű leírás, hanem a kép részeinek és azok összefüggéseinek (például ábrázolt cselekvés) megértési módszere. Ahogyan korábban megfogalmazásra került (Vass, 2006), a kép egyszerű leírása is sokat tesz hozzá a kép megértéséhez.

A műalkotások általában összetettebbek, mint a projektív rajzok, több és egymással bonyolultabb viszonyban levő motívumot és részletet ábrázolnak, amelyek ikonikus értelemben is hordoznak utalásokat.

A tapasztalatok szerint a figuratív és a nem figuratív képek fenomenológiai leírása is nehezebb feladat a megítélő számára, mint a projektív rajzok esetében, és nagyobb az esély az egocentrikus észlelésre (a percepció szintjén történő torzításra).

A képelemzés során a megítélőnek tudatosan figyelnie kell ennek elkerülésére, és a fenomenológiai leírás tárgyilagosságának megőrzésére.

Következő

Az intuitív megértés szerepe

Az intuitív megértés nemcsak Zians (1997) kutatásában volt a szakértő megkülönböztető jellemzője, hanem a képzőművészeti alkotások pszichológiai megértésének is az egyik kulcsa. Ajánlott az intuitív elemzés technikáit először rajzteszteken elsajátítani.

A technikák közül ki kell emelni az összefoglaló tulajdonságok módszerének jelentőségét, mert gyakran egyenes úton vezetnek az alkotó domináns vagy ismétlődő lelkiállapotának, hangulatának, pszichológiai alaptémáinak, személyiség-tulajdonságainak megismeréséhez.

A spontán figyelmi fókuszon belül el kell különíteni a pszichológiai megismerés szempontjából időnként artefaktumnak számító perceptuális fókuszt az identifikációt kijelölő pszichológiai fókusztól.

A motoros empátia eredeti formájában ritkán használható, de a levegőben vagy a gondolati úton történő reprodukció sokat jelenthet.

A műalkotások expresszív jellege miatt jobban működik a kinesztetikus empátia képzőművészeti alkotásokban, mint projektív tesztekben, és ez nem csak az emberalakokra érvényes.

Produktív az empátiás kérdezés, az azonosulást hordozó motívum „itt és most” attitűddel történő vizualizálása (de nem a teljes képé), valamint az egymondatos leírási módszer.

Következő

A kép mint egész vizsgálata

Hárdi rendszertanában (a dinamikus rajzvizsgálatban) a művész tipikusan f-szintű, ezért ritkán van értelme az ábrázolási színvonal vagy a rajzfejlődési állomások elemzésének (kivéve az art brut és a gyermekművészet esetét). Ugyanez érvényes az integrációra (a kivétel itt a patológiás művészet).

Vizsgálható viszont a globális harmónia és az érzelmi-hangulati tónus, különösen a képsorozatokban. Az összefoglaló tulajdonságokhoz hasonlóan produktív a négy képi alaptulajdonság (mozgáskép, térhasználat, formakép, színhasználat) vizsgálata.

Jól értékelhető pszichológiai jelentéstartalma miatt külön figyelmet érdemel a formahangsúly (a létrehozott forma narratív dominanciája) és a mozgáshangsúly (a létrehozó mozdulat, lendület dominanciája) dimenziója.

A dimenziók altípusai is külön jelentést hordozhatnak:

  • a mozgáshangsúlyos, határozott kép
  • a mozgáshangsúlyos, határozatlan kép

Illetve a formahangsúlyos rajz típusai közül:

  • az egyedi, hiteles önkifejezés
  • mesterkélt, sablonos formahangsúly.

A színhasználaton belül a (leginkább sorozatokban értékelhető) színpreferencia és a színdominancia-formadominancia dimenzióját lehet a legjobban alkalmazni.

Az SSCA stíluselemzését nem szabad összekeverni a művészettörténeti stílus osztályozásával; jelentése az alkotó képeiben azonosítható, közös formai-szerkezeti jellemzők leírása és itemanalízissel történő, pszichológiai értelmezése.

A módszer ebben a meghatározásban igen produktív. A globális elemzés talán legjobb, leginformatívabb módszere a kommunikációs elemzés (tartalom, kifejezés, felszólítás, kapcsolat), amelyet műalkotásoknál is lehet abban a formában alkalmazni, ahogyan rajzteszteknél (lásd e könyv 1.1.2. fejezetében is).

Megfelelő kritika mellett az Elkisch-féle (1960) pszichoanalitikus kritériumok is újat tesznek hozzá a kép pszichológiai jelentéséhez (integráció a dezintegrációval szemben; kiterjesztés az összehúzódással szemben; komplexitás az egyszerűséggel szemben; realizmus a szimbolizmussal szemben; ritmikusság a szabályossággal szemben).

Következő

A rész helye az egészben

A hatodik szemléleti pozíció módszerei közül már említésre került az enaktív elemzés (a motoros empátia kapcsán).

Az ikonikus elemzés is alkalmas műalkotások vizsgálatára (például miben tér el az objektív valóságtól; mi kerül be a képbe és mi marad ki belőle; hogyan szól mindez az alkotó egyéni élményvilágáról).

Kritikusan kell viszont bánni a formai-szerkezeti szempontokkal, mert egy részükkel a művész tudatos eszközként bánik, ezért nem értelmezhetők úgy, ahogyan a rajztesztekben (részletesen lásd Vass, 2006, 39–44.).

A formai elemzés során a kutató nem vizsgálja a kép tartalmát („mit ábrázolt”), hanem az absztrakt szerkezetre („hogyan ábrázol?”) összpontosít.

Az SSCA műalkotás-elemzési eszköztárának eleme az arabeszk és a kép plasztikai terének pszichológiai elemzése.

A kutató az arabeszk pszichológiai jelentését keresi olyan kérdésekkel, hogy az arabeszk mit emel ki, mire hívja fel a figyelmet; milyen dinamikus erőket, rejtett kompozíciós mozgatóerőket képvisel; hogyan lép kapcsolatba más képi elemekkel, formákkal, fényekkel, színekkel, a térrel; milyen affektív jellemzői vannak (például nyugodt, zaklatott, energikus, megpihenő).

Az elemzést a vonal „anatómiájának” (3.4.3. fejezet) vizsgálatával végzi, választ keresve arra a központi kérdésre, hogyan szól mindez az alkotóról.

A kép plasztikai terének pszichológiai vizsgálati szempontjai a következők: két- vagy háromdimenziós-e a tér (törtszámmal jelölve a köztes értékeket, összefüggésben az élménytávolítással és az élményelaborációval); milyen téri irányok ismerhetők fel benne (például hol sűrűsödik össze a tér, hol nyílik ki, mit emel ki, mit von össze); a negatív terek hordoznak-e új jelentést; hogyan magyarázza a plasztikai tér a kép szintaxisát (a motívumok összekapcsolódása vagy elkülönítése térbeli helyzetük, irányuk, a képkivágás és a mozgásvonalak alapján).

Sokrétűen alkalmazható képzőművészeti alkotások vizsgálatához a tartalomelemzés, ezért részletesebben kell foglalkozni vele.

A tartalomelemzés egyik területe az interakciók, a jelenetek és a történet pszichológiai jelentéstartalmának feltárása. Az SSCA többféle interakciót különböztet meg, köztük a közvetett, a közvetlen és a nem tudatos interakciókat.

Rendszerünkben a közvetett interakció kritériuma, hogy nincs ábrázolva manifeszt módon, de az alkotó implikálja (például tárgyi utalással); a közvetlen interakciót az alkotó tudatosan ábrázolja, és a kutató számára is nyilvánvaló (például virágot nyújt át a kislány az édesapának); a nem tudatos interakciót az alkotó tudatos felismerés nélkül ábrázolja vagy tudattalanul vetíti ki.

A jelenet és történet kritériuma, hogy a kép egésze vesz részt benne: minden motívumra, élőre és élettelenre egyaránt kiterjed. Jelenetről egyetlen kép esetén beszélünk, történetről képsorozat tagjainak kombinálódásakor.

A jelenetek és történetek értelmezésének három szintje alkalmazható műalkotások elemzésében:

  1. a kutató megvizsgálja, hogy a konkrét, manifeszt szint mit tár fel az alkotó élményeiből és vágyaiból
  2. a jelenet sok esetben modellreakció is, ami tágabb jelentést hordozva mutathatja az alkotó reakcióhajlamait, viselkedéses készenlétét, világról alkotott modelljét, emocionális viszonyulását
  3. az alanyi szintű elemzés során a kutató ellenőrzi, hogy megfeleltethető-e szimbolikusan a kép egy vagy több motívuma az alkotó valamely személyiségrészének, és az interakciókat a személyiségrészek, énrészek, énállapotok közti interakciók formájában értelmezi.

A tartalomelemzésnek a műalkotások elemzésében is jól használható része:

  • az azonosulások és azonosítások vizsgálata
  • a képen vagy a sorozaton belüli ismétlődések (sablon, perszeveráció, tematikus sztereotípiák, visszatérés)
  • a hiányok (de: nem minden értékelhető hiánynak, ami a nézőnek hiányzik a képről, mert a mű enélkül is lehet Gestalt!)
  • bizonyos esetekben az interakciós akadályok a motívumok, vagy a motívum és a néző között (fenntartásokkal)
  • belehelyezkedés a képbe; a pozíció, téri távolságok és téri mozgásirányok vizsgálata (kritikával és objektív, hipotézistesztelő, fenomenológiai szemlélet mellett).

Sokatmondó tartalomelemzési módszer az élménykezelés módjának vizsgálata és a kép elhelyezése a wundti jellemzők mentén (nyugodt-kellemes, nyugodt- kellemetlen, feszült-kellemes, feszült-kellemetlen).

Közvetlen vagy közvetett formában az alkotó élményvilágát és élménykezelési módját mutatja be, hogy a képet közvetlen élményátélés vagy távolító élményelaboráció jellemzi-e, és hogy általános értelemben pozitív vagy negatív élményvilágot ábrázol-e.

Több képet összehasonlítva kiderül, hogy melyek a visszatérő tematikus elemek (mivel van pszichológiai feladata az alkotónak).

Nagyban segíti a kép által keltett benyomások tisztázását a kontrasztok módszere (a képet más, vele összemérhető képekkel konfrontálva keresi a vizsgálatvezető a kép egyedi jellemzőit) és az ellentétek módszere (mi a kép tökéletes ellentéte).

Végül hangsúlyozni kell az SSCA-ban leírt kommunikációs elemzés szerepét, amely a projektív rajzokhoz hasonlóan, a műalkotások vizsgálatánál is „királyi út” a pszichológiai jelentéstartalom tisztázásához.

Összegezve a fentieket, a fejezet bemutatta az SSCA modell felhasználási módját képzőművészeti alkotások pszichológiai elemzésére.

Foglalkozott a pszichodiagnosztikai és képzőművészeti alkalmazás különbségeivel, majd részletesen tárgyalta, hogy az egyes szemléleti pozíciókban mely módszerek használhatók és melyek kevéssé alkalmasak a műalkotások elemzésére.

Kiemelte az összefoglaló tulajdonságok, az érzelmi-hangulati tónus, a kommunikációs elemzés, az interakcióelemzés, az élménykezelés, a kontrasztok és az ellentétek módszerének jelentőségét.

Befejezés